Margitszigeti Szabadtéri Színpad

29. Duna Karnevál Gála

  1. Duna Karnevál Gála

A karneváli események koronája minden évben a Margitszigeti Szabadtéri Színpad mesés környezetében bemutatott gálaműsor, a külföldi és hazai táncegyüttesek közel 300 művészének egyedülálló, közös műsora. 

I. VILÁGKARNEVÁL

Az este első részében bemutatkoznak a karneválra meghívott külföldi tánc és zenei együttesek Hollandiától Törökországig.

II. ÖRÖMÓDA, Európai Táncszimfónia

A második felvonásban egy művészi együttműködésben megvalósuló előadást láthatunk Örömóda címmel, melyet Magyarország EU elnöksége alkalmából állítunk színpadra.

A produkció magyar, bolgár, holland, szerb, és török partnerek közös munkájának eredménye. Megjelennek az egyes népek saját hagyományai, valamint  a nemzetközi táncközösségre komponált közös táncképek . A műsor szellemisége az „egység uniformitás nélkül” gondolatán és egymás kultúrájának, identitásának tiszteletén alapul.

Az előadásból sugárzik a népzenei és néptánc kincseink közös ünneplésének öröme.

A Magyar Állami Népi Együtteshez, és a Duna Művészegyütteshez társulnak az Európai Uniós tagállamok és csatlakozó országok képviseletében meghívott együttesek.

Az európai nemzetek kultúrájának összefonódásában hol a szolisztikus megfogalmazás, hol a táncközösségre alkotott jelenetek, a közel kétszáz táncos elsöprő energiájú előadása varázsolja el a nézőt.

Szerkesztő koreográfus: Mihályi Gábor, Kossuth- és Harangozó Gyula-díjas, érdemes és kiváló művész

Zenei szerkesztő: Pál István Szalonna, Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész, Dulai Zoltán, a Népművészet Ifjú Mestere

 Koreográfus-rendező: Juhász Zsolt, Harangozó Gyula-díjas

 Fesztiváligazgató: Mucsi János, Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész

29. Duna Karnevál Gála